Konzervatív osztalékemelő 4,4%-os kezdő hozammal

 

Valahogy a járvány kitörése óta nem talál magára a Consolidated Edison (ED) árfolyama, sőt lassan közelíti a márciusban kialakult sokéves mélypontot. 

Maga a vállalat közel 200 éves múltra tekint vissza, jogelődje a New York Gas Light 1823-ban alakult. Ma ez a közművállalat több, mint 10 millió embert lát el elektromos energiával. A világ hetedik, míg Észak-Amerika második legnagyobb napenergia-termelője. A vállalat célkitűzése az, hogy 2040-ig 100%-ban megújuló energiát használjon, és ehhez folyamatos fejlesztéseket valósít meg: 19 államban illetve a tengeren rendelkezik nap,-és szélerőművekkel, energiatárolókat létesít, így akkor is tud zöldenergiát biztosítani, amikor a megújulók nem termelnek. Az elektromos töltőhálózat fejlesztésében is jelentős szereplő: 15000 elektromos töltőt létesit az államokban a villanyautók számára.

A Consolidated Edison már csak néhány lépésre van attól, hogy osztalékbajnok legyen, már 46 éve folyamatosan emeli az osztalékát, évente átlagosan 3,4%-kal. A kifizetési arány nem lépte túl a 75%-ot, annak ellenére, hogy a Covid-járvány ezt a vállalatot is érintette, hiszen kevesebb áramot használtak a végfogyasztók. Az EBITDA viszont a járvány ellenére kis mértékben növekedni tudott 4,4 milliárd dollárról 4,5-re, míg az egy részvényre jutú eredmény 4 dollár körül stagnált. A részvényesi értékteremtés szempontjából fontos mutató, az egy részvényre eső könyv szerinti érték 2011 óta 39 dollárról  55 dollár fölé emelkedett mára. Az átlagosan 1,6 körül mozgó P / B ráta pedig most csak 1,26 körül mozog.


A jelenlegi 4,4 %, illetve ennél nagyobb hozam csak az előző válság idején, illetve 2014-ben volt egy rövid ideig. Az elmúlt 5 év átlagos hozama 3,55 % volt, de a 4 % feletti kezdő hozam már meglehetősen ritkán fordult elő. 
A jelenlegi osztaléknövekedési ütem (3,3%) legalább 80-85 dolláros árat indokolna az év végéig, de akár a 90 dollár feletti kereskedés sem elképzelhetetlen. 6 %-os tőkeköltséggel számolva a célár a következő egyszerű összefüggés szerint került kiszámításra:
Becsült fair részvényár = éves kifizetett osztalék / (tőkeköltség (WACC%) - átlagos osztalékemelkedési ütem (%))

3,06 / (0,061 - 0,028)  = 95,6 dolláros célár jön ki konzervatív 2,8 %-os osztalékemelés mellett, 3 % feletti emelés esetén közel 100 dolláros célár. (Egy évvel ezelőtt már a 95 dollárt ostromolta az árfolyam.)

Consolidated Edison órás grafikon

A 70 dolláros árszint áttörésével megfordulhatna a trend, és út nyílhat a 72 - 74 dolláros árszintek felé rövid távon.

A Consolidated Edison egy konzervatív befektetőknek való, kiszámítható növekedéssel rendelkező közművállalat, amely kiaknázza a megújuló energiában rejlő lehetőségeket, így akár a fenntartható vállalatok befektetőinek is impozáns célpont lehet.


Megjegyzések