Stabil osztalékhozammal az infláció ellen


 A világ jegybankjai folyamatosan pumpálják a pénzt a gazdaságokba, hogy életben tartsák, eközben évekre berendezkedtek a nulla körüli kamatszintekre. Mind az állampapírok, mind a banki kamatok nem kínálnak jelentős hozamokat, és már vannak intő jelek, mint például a gabonafélék, illetve az üzemanyagok drágulása, hogy az infláció meglódulhat, és a pénz reálértéke csökkenhet. Ezekre a befektetésekre kínálnak alternatívát a részvény, ezen belül is elsősorban az osztalékalapú befektetések. 

A majdani inflációt ellensúlyozó jegybanki kamatemelésekre még biztosan várni kell, hiszen a munkanélküliség, illetve a gazdaság állapota, még jóval rosszabb állapotban van, mint a járvány előtt. A gazdaság beindításához szükséges hiteleknél sem  jönne jól egy esetleges kamatemelés, így biztosan marad még a hozamszegény környezet. Azonban egy tisztességes hozam elérése bárki számára lehetséges. A következő részvényekból képzett portfólió 5% körüli osztalékhozamot produkálhat, de a teljes hozam a részvényárak esetleges növekedése, illetve az osztalékok emelése miatt jóval nagyobb lehet.

Egy több iparágból álló, stabil pénzügyi háttérrel rendelkező, legalább 3-4% osztalékot fizetővállalatokból álló mintaportfólió a következő cégekből áll:

- DOW  Inc                                    /vegyipar/      hozam: 4,82%

- IBM                                             /technológia/  hozam: 5,4%

- AbbVie          (ABBV)               /gyógyszeripar/   hozam: 4,98%

- Chevron        (CVX)                  /olajipar/        hozam:  5,58%

- B&G Foods    (BGS)                /élelmiszeripar/  hozam:  5,83%

- Verizon            (VZ)                /telekommunikáció/  hozam:  4,63%

- American Electric Power  (AEP)        /energatika/   hozam:  3,77%

- Dominion Energy             (D)             /energetika/    hozam:  3,51%

- Entergy Corporation         (ETR)       /energetika/    hozam:  4%

Ezen a vállalatok stabil mérleggel, és jó anyagi helyzettel rendelkeznek. Ezek között vannak olyanok, amelyek jól viselték a 2020-as évet pl. AbbVie, és vannak, pl Chevron, amelyek jelentős árfolyamcsökkenést könyvelhettek el. 

A gazdaság kilábalásával az elmút időszakban kevésné népszerű részvények is jól teljesíthetnek majd. Azonban ne hajszoljuk a túl magas 7-8% hozamot kínáló részvényeket, ezeknél már nagy a rizikófaktor egy esetleges osztalákcsökkentésre, jelentős árfolyamesésre.


Megjegyzések