Nem túl optimisták a befektetési guruk

 

Az elmúlt bő egy évben hatalmas tőzsdei rallinak lehettünk tanúi. Ezen idő alatt közel dublázódtak az amerikai tőzsdeindexek, de még a járvány kitörése előtti csúcsokhoz képest is 25%-kal magasabban vagyunk jelentősebb korrekció nélkül. Ez a korrekció az inflációs félelmek, illetve az emelkedő állampapírhozamok miatt a közeljövőben elérkezhet. De amíg az amerikai jegybank folyamatosan önti a pénzt a gazdaságba, addig nagy zuhanás nem várható.

Az amerikai befektetési guruk nettó eladók voltak az év első negyenévében. Warren Buffet befektetési cége, a Bershire Hathaway csökkentette részesedését a bankokban, olajipari vállalatokban, gyógyszergyártókban, illetve az autógyártással foglalkozó General Motorsban. Mindössze csak néhány vállalatban bővítette tulajdonrészét, a kiskereskedelemmel fogalkozó Krogerben, illetve a Verizon telekommunikációs cégben. Charlie Munger, Warren Buffet üzlettársa az Alibabába vásárolta be magát több, mint 165 ezer részvénnyel.

Többek között a Nagy Dobás című film révén ismerté vált, a 2008-as válságot jól meglovagló Michael Burry sztárbefektető a Tesla esésére játszik, viszont a Facebook illetve a Google anyacége, az Alphabet emelkedésében lát fantáziát. Az osztalékfizető részvények közül a CVS, a Netapp illetve a Kraft Heinz drágulásában hisz a guru. Burry úgy véli, hogy az infláció megugrásával a kötvények hozamai nőni fognak, ezért különféle kötvény ETF-be is befektetett. Az olajiparhoz kapcsolódó részvényekben is bizakodik a guru, többek között az Occidental Petroleumban, a Precision Drillingben, illetve a Scorpio Tankersben vett fel vételi opciókat.

Soros Györgynél népszerűek voltak a kínai részvények, mint a Baidu vagy a Tencent, de a technológiai részvények közül is jócskán bevásárolt (Google, Qualcom, Texas Instrumental, Amazon, Analog Devices, Activision Blizzard). Soros György a többi nagybefektetővel ellentétben szinte csak vásárolt az első negyedévben. Minden iparágba fektetett, legyen szó telekommunikációról (T-Mobile US), energia iparról (Consolidated Edison, Energy Transfer), vagy szórakoztatóiparról (Disney).

Az áremelkedés szép lassan begyűrűzik a mindennapjainkba. Az alapanyagárak mind az építő, mind az élelmiszeriparban akár 10-20 százalékkal is drágulhattak az utóbbi hónapokban. Az infláció emelkedése elindíthatja mind a kamatok, mind az állampapírok hozamának emelkedését, amelyek negatív hatást gyakorolhatnak a részvénypiacokra. A profi befektetők nagy többségben inkább kivárnak, néhányan egyedi részvényekben vagy a kínai cégekben látnak fantáziát, de a nagy tőzsdei menetelés után egy nagyobb korrekció bármikor bekövetkezhet. A puskapor egy részét érdemes szárazon tartani.

Megjegyzések